Ágyi poloskákra panaszkodnak a győri tűzoltó laktanyában
Egy tűzoltó szerint fűtetlen folyosókon kell pihenniük, a Katasztrófavédelem szóvivő-helyettese szerint ez nem igaz.
Egy tűzoltó szerint fűtetlen folyosókon kell pihenniük, a Katasztrófavédelem szóvivő-helyettese szerint ez nem igaz.
Fekete-Győr András Momentum elnök azt is el tudja képzelni, hogy egy pártban dolgozzon Botka Lászlóval, Szél Bernadettel és Hadházy Ákossal.
Az új I. kerületi polgármester az RTL Klubnak adott nyilatkozata szerint nem is fog.
Sokan hajtanak rá szabálytalanul a leállósávra, ráadásul száguldoznak benne.
A főpolgármester fontos, például egészségügyi fejlesztésekhez kötné a beruházásokat.
Az üldözést a kocsi fedélzeti kamerája rögzítette.
Éppen a tortáért ment a 14. születésnapját ünneplő lányával, amikor balesetet szenvedtek.
Az angyalföldi CT- és MR-centrum alkalmas lenne a főváros akut ellátásában való részvételre is.
A sofőr nem vette észre az érkező motorvonatot, ami az ütközés után még 100 méteren keresztül tolta maga előtt a roncsot.
Jogerősen helybenhagyta az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet.
Nem hívtak hozzá idejében mentőt.
A 18 éves lányt Cegléd belvárosában ütötték el.
A 39 éves asszony szülés után egy nejlonszatyorba tette és a szekrényben elrejtette újszülött kisfiát.
Leszánkáztak egy ötméteres domboldalon Somogyaszalónál.
Ezért két és fél napig nem tudták felvenni fulladó kislányát.
Az önkormányzat szerint próbaüzem volt a játszótéren, ahol a baleset történt.
Levente a betegség egy másik típusával született, de az ő állapotán is javíthatna az a 700 millió forintos kezelés, amelyre Zentének összegyűjt a pénz.
A nagyapjának ennyi a nyugdíja. Amikor visszavitték a pénzt egy ügyintézőnek, nagyon furcsán néztek rájuk.
A szervezet elnöke azt mondta az RTL Klubnak, ők csak kimondják az igazságot az önkormányzati választás kampányában.